Diagnózisom története

Hogyan kezdődött az utam a cukorbetegséggel?

2017 áprilisa örökre belevésődött az emlékezetembe. 14 éves voltam, amikor a cukorbetegség diagnózisa teljesen váratlanul ért. Mint minden tinédzsert, engem is rengeteg dolog foglalkoztatott akkoriban: iskola, barátok, sport, jövőbeli álmok. De az életem egyik pillanatról a másikra megváltozott, és egy teljesen új, ismeretlen világba kerültem.

A kezdeti jelek és az első sokk
Mindez egy apró, de annál furcsább jelenséggel kezdődött: az éjszakai vizelés. Olyasmi, ami előtt sosem tapasztaltam, és ami nekem is furcsa volt. Akkor még nem gondoltam, hogy komoly problémáról van szó, de a helyzet továbbra is ismétlődött. Ezen kívül észrevettem, hogy hiába voltam vékony, az energiaszintem mégis alacsony volt. Éreztem, hogy valami nincs rendben, de nem akartam túl sokat agyalni rajta.
Ekkoriban problémák jelentkeztek a sportolásnál is. Nagyobb intenzitású edzés közben nehezen vettem a levegőt, gyakran sípolt a tüdőm. Szó szerint fulladásos érzésem volt, amit az orvosok először asztmapipával próbáltak kezelni, majd vashiányra gyanakodva kezdtem szedni a tablettákat. Nyilván egyik sem segített.

Az igazi sokk akkor következett, amikor édesapám a cukormérőjével megmérte a vércukromat: 29. Abban a pillanatban minden világos lett, és bár próbáltam nem pánikolni, az agyam megállás nélkül pörögni kezdett. Tudtam, hogy ez nem jó, és hogy valami nagyon komoly történik velem. Aznap az estémet már a kistarcsai korházban töltöttem, infúzióra kötve.

Kórház és az első hetek
Két és fél hétig feküdtem a bent, és az egész időszak egy olyan valóságtól elrugaszkodott élménnyé vált, amire sosem voltam felkészülve. Először nem akartam elhinni, hogy mindez velem történik. Cukorbeteg lettem. Ez az a betegség, ami a legtöbb ember számára valószínűleg valami távoli dolognak tűnik, de számomra sosem volt idegen, hiszen édesapám is egyes típusú cukorbeteg. Tudtam, mivel jár, de az elmélet és a valóság közötti különbség hatalmas volt.

A kórházban töltött napok nehezek voltak. Egyedül éreztem magam, nem tudtam, hogyan fogok boldogulni ezután. Még most is emlékszem arra a gondolatra, ami akkor a legjobban foglalkoztatott: mi lesz a sporttal? Mi lesz a röplabdával, amit mindig is imádtam? Hogyan tudok majd ugyanúgy játszani, mint eddig, ha folyamatosan inzulint kell adnom magamnak és figyelnem kell a cukromra?

Visszatérés a hétköznapokba
Amikor végre hazaértem, a legnagyobb kihívás a visszatalálás volt a mindennapokhoz. Az iskolába való visszatérés sem volt könnyű, de szerencsére akkoriban egy fantasztikus osztályom volt. Mindenki nagyon támogatóan állt hozzám, és tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Az első pár hétben még minden rendben ment, az étkezés, az inzulinigény, minden olyan volt, ahogy lennie kellett volna.

De hamar kiderült, hogy a kezelés, amit akkoriban kaptam, nem volt megfelelő. Kevert inzulint kaptam, csak reggel és este kellett adnom, de ez nem működött jól. Voltak napok, amikor szinte semmit nem ettem, és mégis a cukrom 20 fölé ment. Ekkor kezdtem rájönni, hogy az inzulin nem adja meg azt a stabilitást, amire szükségem van.

A változás és az új kezelés
Hosszú fél évnyi szenvedés után, amikor már kezdtem elkeseredni, úgy döntöttünk, hogy orvost váltunk. Átkerültem a Heim Pál Gyermekkórházba, ahol egy teljesen új kezelést kaptam. Itt írták fel nekem az Apidra és Lantus inzulinokat, és a dolgok végre elkezdtek jobb irányba haladni. Az új inzulinszintek és az új kezelés hatására egyre inkább visszanyertem az irányítást a testem felett.

Elfogadás és új életmód
Mindezek a tapasztalatok nemcsak fizikai, hanem lelki szempontból is próbára tettek. Az elfogadás folyamata hosszú volt, de a legfontosabb, hogy megtanultam, hogy a cukorbetegséggel is lehet élni. Az inzulin napi rutinná vált, és bár eleinte még megviselt, hamarosan már észre sem vettem, hogy részévé vált az életemnek.

A sport, a röplabda visszatért az életembe, bár nem volt könnyű. De ha valamit megtanultam, az az, hogy semmi sem lehetetlen. Az új életmóddal és a megfelelő kezeléssel bármit elérhetek. Jelenleg is ott játszhatok, ahol mindig is szerettem volna, de szeretnék még magasabb szintre lépni. Ebben fog nekem segíteni a 2025-ös évben egy újfajta étrend és életmód kialakítása (erről is írok részleteket hamarosan).

Ez volt az én történetem az első diagnózisról. Azóta rengeteget változott az életem, és a cukorbetegség mellett is megtanultam boldogulni. És bár az út nehéz volt, végül is erősebbé tett. :))